Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Szerzői jogok

 

1. A Webáruházban található termékek, a rajtuk szereplő grafikus elemek és szövegek szerzői jogi védelem vagy más szellemi alkotáshoz fűződő jog (így különösen védjegyoltalom) alatt állnak.

 

A Webáruház tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

 

2. A jelen ÁSZF – ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Webáruház használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot Vásárlónak a Webáruházban szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Webáruház rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók.

 

3. A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel a www.vadkaland-shop.hu domainnevére, az ehhez tartozó aldomainekre, a Szolgáltató által foglalt minden más domainnévre, annak aloldalaira, valamint az internetes reklámfelületeire. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul, kivéve, ha erre a Szolgáltató külön engedélyt ad.

 

4. A Szolgáltatás igénybevételével Vásárló elfogadja, hogy a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevétele során a Vásárló által feltöltött adatokat a vonatkozó Adatvédelmi Tájékoztató keretei között bármikor és bárhol, korlátozás és külön díj fizetése nélkül felhasználhatja.

 

5. Amennyiben a Szolgáltató egy Vásárlónak a tartalom vagy annak bizonyos része vonatkozásában a közöttük erre létrejött külön megállapodás értelmében az abban meghatározott tartalommal felhasználási jogot ad, és amely tartalomhoz a Vásárlónak hozzáférése van, vagy a Vásárló ezen megállapodás következtében hozzáférést nyer, e felhasználási jog csakis a megállapodásban meghatározott tartalomra vagy tartalmakra terjed ki, kizárólag annak vagy azoknak a Webáruházban történő elérhetősége időszakában vagy a megállapodásban meghatározott időszakra érvényes, a meghatározott feltételeknek megfelelően.